A titokzatos erdő

A fák között csendben lépkedek,

erdő mélyén titkokra lelek.

Az öreg tölgy mesét suttog halkan,

ősrégi történet rejtőzik a dalban.

A patak vize tiszta, mint a lélek,

tükrében őrzöm az elveszett fényeket.

Madarak éneke szárnyal az égben,

álmokat sző az erdei szélben.

A nap sugara áttör a lombokon,

fénye táncot jár a mohos sziklákon.

Minden lépés, minden rezdülés él,

a természet szívében ott a cél.

Az ösvény, mint egy elfeledett út,

a titkok mélyére vezet az alagút.

A varázs sosem szűnik, mindig hív,

az erdő mélyén a szívem újra víg.

Nyári éj varázsa

Csillagok fényében fürdik az éj,

halkan susog a nyár esti szél,

lágyan ringat a tó hűs vize,

elveszek benne, szívem kincse.

Holdfény öleli a csendes tájat,

álmaim mélyén mindig te vársz.

Mosolyod fénye, szívemnek lángja,

nélküled minden csak üres világa.

Fák lombjai alatt az emlékek élnek,

minden egyes sóhaj rólad mesél.

Szívemnek dallama téged idéz,

veled az élet egy édes remény.

Éjszaka csendje, álomvilág,

téged őrizlek, mint drága csodát.

Rímekben szövőm, ami bennem él,

szeretlek téged, s a szívem mesél.

A szöveg itt érhető el

A novella szövege itt érhető el

A legnagyobb

‘823 januárjában világra jöttem én
édesanyám első gyermeke e föld kerekén.
Gyermekkorom volt a vidámság központja,
emléke a szívem megdobbantja.

Az iskolapadot már öt évesen koptattam,
anyám vállára fejem sokszor hajtottam.
Nagyon sok iskolában lehettem,
apám ‘39-ben rólam kezét levette.

Ekkor én már nem tanultam,
vándorlásom miatt mindig máshol aludtam.
Rónai álnév alatt a színházhoz szegődtem,
magány, ami miatt sokat szenvedtem.

Szeptember 5, elvándorlok Sopronba,
ott leszek én majd katona.
Nehogy valakinek legyek a terheére,
ezért bekerültem a gyalogezredbe.

Megtaláltam boldogságom a versekben,
ezáltal a nagyvilágba betörtem.
1841-ben leszereltek alkalmatlanságom végett.
Sopronból Pápára, Pápáról Pozsonyba vitt aztán engem az élet.

Pozsonyban megélhetésem nem leltem,
a színészpálya nyomta ekkor lelkem.
Ozorára a színészcsapatba kerültem,
Fejér és Tolna megyében mondtam a szövegem.

‘46 őszén kezdődött életem fontosabb része,
de valami mégis hiányzott belőle.
Júliát meglátván éreztem,
ő az én másik felem.

Mondd, miért zakatol a szívem? Én nem tudom.
Miért sír két szemem, ha nem látom?
Miért remeg a lábam, ha hozzám ér?

Tudom ő lesz majd az enyém!
Nem vagyok én őrült, csak őrülten szerelmes,
de ez az érzés nekem nagyon kedves.
Akkor is ha tudom, neked szellemes,
így vagyok én szerelmes.

Régóta néztelek egyszer rád is mosolyogtam,
azt akartam hogy reszkető kezed megfogjam.
Végre enyém lettél, 
a döntés elé tettél.

Feleségül kértelek, lábam közben remegett.
Te gondolkozás nélkül kimondtad az igent.
Édesapád miatt szökésre késztettelek,
erre a gondolatra a nemet felelted.

A családod megengedte, hogy megkérjem kezedet.
Te megszülted a gyermekünket,
ő azonnal elvette minden terhünket.

Betörtek az országunkba,
betértem Pesten a kávézóba.
Megírtam a Nemzeti dalt, ami buzdított,
a vers sok embert el is pusztított.

Megébredtem Segesvárnak reggelén,
a családomtól elköszöntem én.
Édesanyám, egy csókot adok orcádra
hamarosan indulok a csatába.

Lehet, hogy a harcban elveszek,
de örökre emlékeidben leszek.
Viszontlátásra Júlia, átölelem derekad,
miközben a szemed könnybe lábad.

A családomnak ez nagyon fájhatott,
ámbár köztetek mindig én leszek a legnagyobb.
Sokan odavesztünk, 
de örökké él emlékünk.

Kismadárka

Még tavaly szeptemberben történt,
kismadárkán megcsillant a holdfény.
Szerény kis madárkának tűnt
kint a dombon a fűben ült.

Nem mertem odamenni hátha megijed,
de a kismadárka bátran felém lépett,
utána már én is bátrabb voltam,
odaléptem, és a kezembe fogtam.

Vártam mikor ijed meg, mikor repül el,
de nem szállt el, ottmaradt a kezemen.
Ott ült nyugodtan, meg sem mozdult,
az arcom már egy kicsit pirult.

Este nyolcat ütött az óramutató,
a városban harangszó volt hallható,
eljött az idő, és indulnom kellett,
de ő nem akart, túlságosan megszeretett.

Végül elindultam, már látszott a hold,
a kismadár ekkor is a nyomomban volt.
A nyomomban volt, követett hazáig, 
ott megígértem, vigyázok rá halálig.

A zászlónk színei

Állj fel, magyar, hív az ég, 
a szabadság szent üzenetét hozza a szél. 
Piros, fehér, zöld - zászlónk színei, 
együtt él vele, mind, ki itt él.

Piros, mint a hősök vére, küzdöttek értünk, 
fejük fölé tűzött zászló, a szabadságért ég, 
fehér, mint a béke, melyet oly régóta keresünk, 
tiszta lap, melyen új történetet írunk még.

Zöld, mint a természet, mely adja életünk, 
föld, melyen állunk, a dombok, hegyek,
e három szín együtt ad reményt, erőt, 
összefonja a múltat, jelent, jövőt.

Állj fel, magyar, hív a szabadság szelleme, 
a piros, a fehér, a zöld,
együtt, mind egyfelé vezetnek,
a nemzet, a szabadság, a föld.

Januári hópehely

Januári hópihe, a tél gyöngye száll, 
szemlélődve nézi a környező tájat, 
ahol a fák hófehér takaróval állnak, 
játszik a fagyott folyó tükre a nap aranyával.

A hópihe lassan lebeg, mint egy álom, 
megfigyeli a hófödte mezők szépségét, 
ahol a hóban állnak a nyugodt bárányok, 
s a havas hegyek hátán nyugszik a csendesség.

A hópihe látja a fagyos erdőt, 
a fenyők hókoronával ékesek, 
a csendben a hó szépségét őrzi a tél, 
a hópihe száll, s a tájat figyeli a szél.

A hópihe lassan a földre hull, 
szépségét szívében őrzi a tél, 
a hópihe látta a világot, míg szállt, 
emlékét őrzi, de fél.

Szívemben szunnyadó suttogás

Szerelmem távol, a tengeren túl, 
szívemben szunnyadó suttogás a szó, 
szívemben szüntelen a szomorúság,
szeretetem szilárd, mint sziklaszó.

A távolság tompa és tehetetlen, 
tudom, te is tartasz tőlem, tűzben, télben.
Türelmem tűnik, de tartós és tiszta, 
tartozom tenéked, te vagy a titka.

Kitartás kínnal, de könnyű szerelmemmel,
kívánom, kérlek, keress meg.
Kétségbeesés ködébe kerget, de 
képzeletünk kézen fog és hozzád vezet.

A cél

Írjak verset, de miről?
Talán a kábítószerről?
Arról, hogy milyen veszélyes a szervezetre,
a használata és a terjesztése miatt mehetsz a börtönbe!
Fűvel kezdődik, aztán jön a többi,
a kemény drogokról nehéz lejönni.
Ha már belemásztál ebbe a helyzetbe,
a kilábaláshoz szükséged lesz segítségre.
Lehet barát, testvér, szülő vagy bárki,
az a lényeg, hogy segítsen leállni.

Vagy írjak a mobilhasználatáról?
Arról, hogy egész nap az emberek kezében lóg?
Nem tudsz lassan nélküle ellenni,
a társas kapcsolataid tönkre fognak menni.
Facebook-Rómeók üzenetei jönnek,
azon gondolkozol, randi helyett ez, így könnyebb?
A közösségi oldalak azt promózzák,
legyél ugyanolyan, mint mindenki más.
Tömegcikk lesz sok mindenkiből sajnos...
Pedig egyéniségnek lenni sosem kínos.

Gondolkozz, tervezz, legyen mindig célod,
azok eléréséből lesz, majd később hasznod.
Ha elérted az első célod, jöhet a következő,
ez a hozzáállás mindenki számára követhető.
Úgy élj, hogy nem kell mindenkinek megfelelned,
legyen boldog életed, olyan amilyennek tervezted!

Hegyek

Másban magad sose keresd,
saját értékedet így veszted.
Térdre más előtt ne ess,
úgy az ő szemében kicsiny leszel.
Elvárásaid, mint a hegyek, 
mindig magasak legyenek,
azt másnak le ne ereszd,
mert saját magadtól búcsút vehetsz.

Hova tűntél?

Hol vagy, aki mosolyt csaltál az arcomra,
s aki mindennap vigaszom volt,
kire szerelmes szemmel bámultam,
hogy szépnek lássam a szürke napot?

Hová tűntél, ki minden nap szerettél,
és szerelmes hangoddal elbűvöltél?
Szép szemed látom-e valaha még,
s hallhatom-e még a szép zenéd?

Csónak

Mint egy csónak a nyílt vízen
fákkal körülvéve csendben
a sodrás zavarja meg.

Üres kis tó, nagy nyugalom,
nagy fák, kis kacsák, és turisták
nagy hangzavar, zsúfoltság.

De a csónak mégis nyugodt,
zavartalan, s boldog
mert ott van egy kis bolond.

Hozzá van ki kötve, és
ő tartja ott, ő vigyáz rá
miatta van boldogsága,

s Te vagy az a kis bolond,
én a kikötött csónakod,
boldogan vagyok itt és ott.

A barátság

A barátság színes virágoskert
békés kikötője szívünknek
égszínkék örök fényben
száll a széllel.

Barát az, ki melletted áll
a fájó pillanatokban átölel
mint a tenger ölelő karokkal
soha nem hagy el.

Mint naplemente szépsége
örömök, titkok kincse
viharban meleg fészek
hűség és szeretet.

Menekülök minden elől

Menekülök minden elől,
az a sok gondolat, ami gyötör, megöl…
Ő már elment, és magamra hagyott
minden örömöm visszavette, amit adott.

Ahányszor meglátom az ő nevét, sírok,
talán egyszer újra szeretni fog, ebben bízom,
tudom, feleslegesen reménykedem,
és újra a halál gondolatán elmélkedem.

Mellette őszintén boldog lehettem,
magamnál is jobban szerettem,
igazából szeretem még mindig,
és tudom, hogy máshoz nem is illik.

Baján Amarilla: Karácsony a tinik szempontjából

A tiniknek a karácsony egy érzelemmel teli időszak. Mindenkit izgalommal és örömmel tölt el, hogy a családdal, barátokkal, szeretteinkkel lehetünk, és nem utolsósorban pedig az, hogy szünet van, és nem kell tanulni olyan sokat.

Ebben az időszakban a fiatalok számára számos szempontból fontos az ünnep. Azt mondják, jobb adni, mint kapni. Kiskoromban ezt nem tudtam megérteni, hiszen mindenki szeret ajándékokat kapni, de ahogy felnövünk, úgy egyre jobban rájövünk, hogy adni is nagyon jó.  Az az öröm, amit a saját készítésű-, vagy gondosan kiválasztott ajándék átadása okoz, nemcsak az ajándékozónak, hanem a megajándékozottnak is különleges élményt nyújt. Ez az időszak lehetőséget kínál a szeretet és a figyelem kifejezésére, hogy ebben az időszakban ne csak a szeretteinkre gondoljunk, hanem a szegényekre, a nehéz körülmények között élő embertársainkra is, és próbáljunk segíteni, adományozni, hogy nekik is jó karácsonyuk legyen.

Emellett a karácsony a közösségi események időszaka is, fontos számunkra, hogy együtt lehessünk a barátainkkal az eseményeken, bulikon vagy éppen, amikor megajándékozzuk egymást, hiszen ezeken keresztül erősödnek meg a barátságok, és így az ünnep örömét megoszthatjuk egymással

A családi összejövetelek szintén kihagyhatatlanok. Tudom, sokszor érzik rajtunk, hogy unjuk ezeket a programokat, viszont a karácsony mégis az az ünnep, amelyiken szívesen veszünk részt. Az együtt eltöltött idő, a közös étkezések, beszélgetések, mélyebb kapcsolatokat építenek, és az ünnep a családi egységet erősíti.

Az ünnepi hangulat is kiemelt szerepet játszik a tinik karácsonyában. Az üzletek, iskolák, városok, és otthonok díszítése mind hozzájárul a karácsonyi varázshoz, amely fokozza az ünnepi izgalmat. A karácsony a kedvenc filmek és zenék újra és újra megnézésének, meghallgatásának ideje is. A karácsonyi filmek és dalok fokozzák a jó hangulatot, és hozzájárulnak az ünnepi érzés megteremtéséhez.

Végül a karácsony, a karácsonyi szokások, a hagyományok kialakulásának ideje is. A fa díszítése, a karácsonyi ételek elkészítése, vagy éppen a közös karácsonyi képek készítése, mind olyan tevékenységek, amelyek hozzájárulnak a család és a barátok közötti kötelékek erősítéséhez. Ki kell használni ezt az időszakot, amikor együtt tud lenni a család, hiszen az iskola és a munka mellett lehet, hogy nem találkozunk annyit szeretteinkkel.

Összességében nekünk kamaszoknak, tiniknek nem csak az ajándékozásról szól ez az ünnep, hanem a szeretetről, a közösségről és az öröm megélésének fontosságáról. A számos élmény és érzelem révén mélyebb kapcsolatokat alakíthatunk ki a körülöttünk lévő emberekkel, és emlékezetessé tehetjük magunk és más emberek karácsonyát is. Boldog karácsonyt!

Beszédes Enikő: Téli csoda

Egy sötét

éjszakán a hó hullott

rám.

Azt kérdeztem, mi ez?

Talán a csoda vár rám?

Nem értettem, mi történik

de örültem a napnak,

s egy szélsuhanás megmutatta,

hogy míg egy hópehely száll,

egy gyermek születése

sok csodával jár.

Remélem

egy nap majd én is felnövök,

a gyermek mindent megmutat,

hogy jó és szép élni ezen a földön,

és megmutatja az utat.

Jurkovics Virág: Törött tükör előtt állva

Törött tükör előtt állva
nézed magad, csodára várva.
Csodára, vagy csak egy szóra,
egyetlenre, semmi másra,
mely megmondja,
hogy megérkeztél,
szenvedésed végére értél.
Tükör előtt állva
beleveszel a félhomályba.
Még látod célod körvonalát,
mosolyodnak lenyomatát.
Mikor a tükör véglelg eltörik,
önmagad képe is elveszik,
de utána látod magadon
a törött boldogságot,
mert igazán csak én tudom milyen,
amikor valami megtörik,
de valaki nem…

TUDATALATTI

Margaret Evanst a tudatalatti, mint téma nagyon érdekelte: vajon csak a fejünkben létezik? Vagy egy végtelen sötét folyosó, amin sétálhatunk? Vagy mi teremtjük meg benne a világot, amit elképzelünk? Vagy pedig zuhanunk a semmibe?  A környezetében élők furcsállották, hogy míg a többi 18 éves szombat esténként bulizni jár, addig ő magányosan otthon üldögél és olvas. Úgy vélte, hogy minek felesleges szórakozóhelyekre vagy karaoke bárokba járni, ha bővítheti otthon a tudását.

– Milyen gondolatokkal keltél fel reggel? – kérdezte Margaret kíváncsian, a legjobb barátnőjét, Angelát.

– Már megint itt tartunk? Kezdesz nagyon idegesítő lenni – válaszolt vissza Angela unott tekintettel.

– Naa gyerünk mondd el – kérlelte Margaret.

– Hogy ma is ilyenekkel fogsz nyaggatni.

– Még ilyet – hihetetlenkedett Margaret.

– Gyere mielőtt elkésünk irodalomról! Képzeld, az öreg Mr. Fitz madárijesztőnek öltözött, és úgy ijesztgeti a gyerekeket.

– Értem, hogy október van, de jelmez nélkül is épp elég rémisztő – nevettek együtt.

Margaret és Angela már 6 éve legjobb barátnők. Szinte elválaszthatatlanok, mégis két teljesen külön világ. Angela Nelson mindig is népszerű volt, szeretik őt az emberek, hiszen megbízható és őszinte. Mazsolabarna bőrszíne és hosszú hullámos vörös haja már távolról virított, így nem volt nehéz őt kiszúrni a tömegből. Zöldeskék szeme és dús ajkai vannak. Ő nem az a szokásos népszerű tini lány, akik kigúnyolják a lúzereket, mint a filmekben, viszont kiáll az igazáért, és nem hagyott ki egyetlen bunyót sem, ha úgy adódott a helyzet. Margaretet egyáltalán nem ismerték Angela barátai, szinte láthatatlan volt. Nem mintha szerette volna, hogy lássák őt. Csak a legjobb barátnőjével érezte, hogy mellette önmaga lehet. Margaretnek rövid szőkésbarna haja folyton az arcába lógótt. A szemei szürkék, vagy csak annak tűntek, ezt viszont senki sem tudta megállapítani. Sápadt a színe akár a hold és a kezei mindig hidegek. Ezért is utálták a többiek, vámpírnak csúfolták. Nem értették, hogy Angela miért barátkozik vele, igazából még maga Margaret sem tudta csak azt, hogy mindig számíthat rá.

Iskola után Margaret felszállt a kék biciklijére, amit még apukájától kapott születésnapjára 16 évesen és olyan gyorsan biciklizett haza amilyen gyorsan csak tudott. Maggie nem szeretett buszozni. Sokkal inkább szerette érezni ahogy a levegő az arcához ér, minthogy büdös emberekkel legyen összezárva egy zsúfolt helyen. Hat utcányi biciklizés után Maggie ledobta kétkerekűjét az udvarba majd gyors léptekkel bement a házba és a konyha fiókban keresgélt egy szál gyertyát.

– Édesem te vagy az? – szólt egy hang az emeletről.

– Igen én, de lassan megyek el –mondta Maggie.

– Vacsorára érj haza! És nehogy elfelejtsd bevenni a gyógyszeredet a cukorbetegség ellen –kiabálta Violet, Margaret anyukája.

– Okés – mondta Margaret, miközben a keresett tárgyat szorongatta a kezében. Elcsent egy doboz gyufát a tűzhely mellől, fogta a táskáját, és már el is viharzott kék biciklijével. Az időjárás kezdett hidegre fordulni, de ez sem tántorította el Maggiet a céljától. Az erős szél a lány arcába fújt, így Margaretet könnyezésre kényszerítette. Fürge lábtekerésekkel hajtott át egy fémhídon és egy szűk utcán. Két kilométer bringázás után megállt, és a feléje tornyosuló hatalmas betűket fürkészte, amin egy szó állt, TEMETŐ. Lezárta kerékpárját a biciklitárolóba, és elindult a sírkert közepébe. Lepusztult és elhanyagolt sírkövek lepték el a temető területét. Maggiet eközben a gyomorgörcs kínozta, de nem lepte meg, mindig ez volt, amikor betette ide a lábát. A temető végétől pár méterre állt meg egy fekete sírkőnél, amin egy felirat díszelgett:         

Margaret némán bámulta a táblát, majd belekezdett.

– Szia nővérkém. Rég voltam már itt, kb. három hónapja. Anyuék mindig nyaggatnak, hogy látogassalak meg de sose voltam hajlandó eljönni. Csak akkor akartam, ha már túltettem magam ezen az egészen, de még mindig nem sikerült – könnyes szemmel és elnyomott hanggal folytatta. – Most is csupán azért vagyok itt, hogy felköszöntselek szülinapod alkalmából.

Elővett a táskájából egy csokis muffint, amit még tegnap sütött, és a gyertyát a konyhafiókból. Beletűzte a muffin közepébe, majd egy gyufával meggyújtotta. Finoman takargatta a tüzet, nehogy a szél elfújja.

– Boldog 20. születésnapot Ellie. Nagyon hiányzol!

Ezt követően elvette a kezét az útból és hagyta, hogy a szél tegye a dolgát és elfújta a kis lángot. Maggie zokogásban tört ki. Még sosem érzett ekkora fájdalmat, mint most. Senkinek sem kívánta azt a kínt, amit akkor érzett. Felállt a földről, megtörölte könnyes szemeit majd üveges tekintettel nézte a sírkövet. Felkapta táskáját a vállára, feltette a kapucnit, ott hagyta a süteményt és kisétált a temetőből.

       Margaret nővére egy napsütötte délutánon halt meg távol a várostól. Éppen az új motorját szerette volna kipróbálni, amikor is a fék elromlott, és beleütközött egy autóba. A helyszínen azonnal meghalt. Azon a napon pedig Margaretnek a szíve szakadt meg.

        Maggie hangulata egybefüggött az időjárással, szürke és nyomott. Miközben hazafelé tekert, a gondolatai egy percig sem hagyták békén. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen is volt az élet amikor még élt a nővére, sokkal vidámabb és színesebb. Noha jól tudta, hogy ezek a gondolatok nem hozzák őt vissza, mégis örült annak, hogy legalább az emlékei megmaradtak a nővéréről.

×××

         Másnap reggel Margaret meglehetősen fáradtan ébredt, habár tegnap este nagyon korán feküdt le. Pillanatok alatt megreggelizett, aztán tekert is az iskolába. Mikor leült a jól megszokott helyére a tanteremben, barátnője Angela egy váratlan hírrel állt elő.

– Jössz velem Tyler halloween–i bulijára! – mondta lelkesen Angela.

– Angie, tudod, hogy én nem vagyok oda való – válaszolt Margaret.

– Folyton otthon ülsz és soha nem éled ki magad. Csak most az egyszer muszáj eljönnöd. Ígérem, nem itatlak le, és vigyázni fogok rád. Kérlek.

– Úgyse tudnál leitatni, cukorbeteg vagyok – egyezett bele Maggie.

– Ez igaz. Suli után eljössz velem ruhát nézni?

– Pszichológushoz kell mennem.

– Oh, valóban – keseredett el Angela, ugyanis nagyon jól tudta miért kell Maggienek pszichológushoz járnia.

Azt, hogy Maggienek meghalt a nővére csak legjobb barátnője és az iskola pszichológus tudta. Az órák után Maggie felment az első szintre, ahol Mrs. Baker – az iskola pszichológus – fogadta őt. Megállt az ajtó előtt és egy névtáblát olvasott le róla:

Sóhajtott egy nagyot, hogy felkészüljön, majd kopogás után belépett. Mrs. Baker úgy vélte Margaretnek szembe kéne nézni a félelmeivel, a végleges elmúlással. Úgy gondolta, hogy a magába zárkózásának oka, hogy túl gyenge a valósághoz. Túl gyenge ahhoz, hogy feldolgozza szerettének halálát.

Négy óra fele végeztek a pszichológussal. Semmi különleges nem volt benne, ugyanazok a kérdések és a válaszok. De nem volt mit tenni, a szülei miatt csinálja, hogy Meg jobb mentális állapotban legyen. Amikor Margaret hazaért megírta a házi feladatot, és alig várta, hogy kipihenje a hetet. Viszont ez a gondolat nem tartott sokáig mivel kopogás ütötte meg a fülét. Margaret követte a folytonosan kopogó hangot és a füle – ahogyan a tekintete is – megakadt az ablakon. Barátnője Angela várta, hogy kinyissa neki az ablakot a bejövetelre.

– Jézusom Angie, ajtó is van – húzta fel az ablakot Maggie.

– De az nem lenne olyan filmbe illő – mászott be az ablakon Angela. – Miért vagy pizsamában?

– Mert itthon vagyok – nézett magára Maggie.

– Gyere, mondtam, hogy jönnöd kell Tyler bulijára.

Meg az ablakhoz ment, felnézett az égre és válaszolt.

– Mindjárt szakad az eső – kinyújtotta a kezét, hogy megnézze nem csepereg-e már, hogy ne kelljen elmenni.

– Ugyan, dehogyis, na siessünk.

Angela kinyitotta Margaret szekrényét és egyesével dobálgatta ki a ruhákat.

– Ezeket vedd fel én pedig lent megvárlak – azzal maga után becsukta az ajtót.

Margaret sóhajtott egy nagyot és nekiállt átöltözni.

      Angela lebattyogott a lépcsőn és Maggie apukája mellett foglalt helyet a kanapén.

– Megint az ablakon? – kérdezte tőle Andrew Maggie apukája, miközben olvasta az eheti újságot.

– Mint mindig – válaszolt Angela.

Hosszas várakozás után Margaret letipegett a lépcsőről, nyomott egy puszit az apukája arcára, és már be is szálltak a taxiba.

Tyler háza a város másik oldalára esett. Mikor a lányok kiszálltak a járműből nem hittek a szemüknek. Egy hatalmas ház tárult a szemük elé és annyi ember volt a kertben amennyit még az iskolában sem láttak. Margaret nyelt egy nagyot és megindultak a buli közepébe. Minél beljebb kerültek annál hangosabb és hangosabb lett a zene. Angela igazán élvezte az ilyen bulikat. Mindenkit megölelt, akit látott, mert mindegyiket ismerte. Maggie eközben olyan kívülállónak érezte magát. Ez valahogy nem az ő világa.

– Csak túlélem valahogy – gondolta magában és elment a konyhába valami innivalóért. Nagy nehezen átverekedte magát a táncoló tömegen majd belépett a konyhába. Amilyen tágas olyan szörnyű is volt. Mindenhol eldobható poharak hevertek, a sarokban pedig egy hányás tócsa nézett fel Margaretre. Felkapott egy tiszta poharat és merített magának a puncsból, amiről kiderült, hogy vodka is van benne. Egy hosszú folyosó végén Margaret talált egy kanapét, azt megcélozta és leült oda nyugodtan, hogy majd ott átvészeli ezt az egészet.

Még csak 20 perc telt el, de már megtalálták őt. Daniel az, eggyel felette jár, és úgy tűnt, hogy nagyon részeg. Leült Meg mellé a kanapéra, és alkohol áradt a szájából.

– Te mit ülsz itt egymagad? – érezni lehetett a whisky-t a szájszagából.

– Nincs kedvem a bulizáshoz – mondta Meg.

– Hogy micso... – nem fejezte be a mondatát, ugyanis valaki meglökte őt hátulról. A kezében lévő pohár tartalma pedig Margaretre ömlött. Maggie egyből fel is állt, és nem hitte el, hogy tényleg ez történt vele.

– Bocsi véletlen – mondta Daniel. Maggie dühösen nézett rá majd elment azzal a szándékkal, hogy megkeresi a legjobb barátnőjét, és itthagyja ezt a kócerájt. Angela épp táncolt a nappali közepén egy sráccal. Meggie ilyenkor sose szokta őt zavarni, ha egy fiúval van, viszont most nem volt olyan állapotban, hogy ez érdekelte.

– Angela, ne haragudj, de lelépek – mondta Margaret.

– Miért? És mi történt a ruháddal? – csodálkozott Angie.

– Egy idióta rám borította a sörét, és most attól bűzlök.

– Veled menjek? – kérdezte Angela. Margaretnek elvették a kedvét a bulizástól, de nem szerette volna, ha ez hatással van a barátnője jókedvére is.

– Dehogy maradj csak. Majd hívok egy taxit – simogatta meg barátnője karját Maggie.

– Vigyázz magadra – köszönt el Angela.

Margaret elhagyta a hatalmas házat és megindult a belváros felé. Sétálni szeretett volna egy kicsit. Egyedül lenni. Miközben sétált eltelt 1 óra és az eső elkezdett esni. A semmiből jött elő.

Maggie nem érezte jól magát valami miatt. Szédült és fekete pontokat látott maga előtt. Úgy érezte, hogy elhagyja a saját ereje, a lábai remegtek a feje pedig fájt. Lerogyott a földre és az utolsó emléke az, hogy valaki fut felé. Innentől elsötétült a világ.

×××

Éles fény zavarta meg Margaret szunyókálását. Lassan, bágyadtan nyitotta ki fáradt szemeit. A szobájában volt. Nem értette, hogy lehetséges ez. Az egyik pillanatban még elájult az utcán, a másik pillanatban pedig már az ágyában fekszik. Csak egy rossz állom lehetett – gondolta magában, majd felöltözött és elindult a konyha irányába. Szalonna- és palacsintaillat csapta meg az orrát. A konyhában az anyukája a reggelit készítette.

– Nocsak felkeltél? – kérdezte Maggiet hátrafordulva.

– Igen. Fogalmam sincs hogyan értem haza – válaszolt Maggie. – Fent hagytam a telefonomat mindjárt visszajövök.

– Ha már felmész, szólj a nővérednek, hogy kész a reggeli.

Margaret megtorpant a lépcső első fokán. Végigfutott a hátán a hideg ahogy kimondta a mondatot. Lassan visszanézett a konyhában lévő asszonyra, és remegő hangon megszólalt.

– H–hogy kinek?

– Ugyan kincsem, szólnál Ellienek hogy kész a reggeli?

– Anya, Ellie már három éve halott.

Maggienek könnybe lábadtak a szemei. Úgy érezte mintha egy egész város ült volna a mellkasán. Azt hitte, hogy az anyja csak viccelődik vele, de nem ilyen volt. Ő se szeretett Ellieről beszélni ahogy senki.

– Ne butáskodj, fent ül a szobájában – mosolygott Violet.

×××

Margaret remegő lábakkal ment fel a lépcsőn. Tudta, hogy Ellie nem lesz ott, mégis hinni akart az anyjának. A lépések egyre nehezebbek lettek ahogy az ajtajához közeledett. Ahhoz az ajtóhoz, amin három éve senki se lépett be. Ellie halála után semmit sem változtattak a szobán, úgy hagyták, hogy megmaradjon az emléke. Az ajtaját pedig mindvégig zárva tartották. Halk beszélgetés vagy talán kuncogás ütötte meg Maggie fülét. A szíve egyre hevesebben és hevesebben vert. Remegő kezét a kilincsre nyomta és reménykedett, hogy tényleg Ellie legyen az ajtó másik oldalán. Nyitódott a bejárat és meglátta. Ott ült az ágya szélén és a kedvenc animációs filmjét nézte. Hosszú szőkésbarna haja vállára omlott, barna szemei csak úgy ragyogtak a napfényben. Gyönyörű volt, pont ahogy Maggie utoljára emlékezett rá.

– Maggie – boldogság hangzott belőle. A hangja egyszerre ijesztette és nyugtatta meg Margaretet. Maggie-nek összeszorult a szíve a boldogságtól és könnyes szemmel elmosolyodott.

– Ellie! – mondta, majd futva ölelte meg a nővérét. – Annyira hiányoztál! Nem tudom mit kezdjek magammal nélküled – ömlöttek belőle a könnyek. Azt se tudta mit mondjon örömében.

– Te is hiányoztál Maggie – ölelte át a húgát. Mind a ketten sírva omlottak egymás karjaiba –ne aggódj most már itt vagyok.

– De ez, hogy lehetséges? Hiszen te meghaltál – húzódott vissza Margaret. Homályosan látott a könnyes szemétől.

– Igen, nos van valami, amit el kell árulnom, mielőtt belemerülünk a beszélgetésbe – mondta Ellie. – Ez az egész nem az, aminek látszik.

Margaret zavarodottan nézett a nővérére.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezte Maggie.

– Az ott lent nem az anyád, én pedig igazából nem is vagyok itt – Margaret nem tudta, hogy Ellie most mit akar ezzel mondani. Kérdő tekintettel nézett rá – a tudatalattidban vagyunk Meg.

– Hogy micsoda? – nevette el magát Margaret.

– Akkor szerinted mégis hogyan találkoztunk? – kérdezte Ellie.

– Meghaltam?

– Nem – nevetett fel Ellie. – Emlékszel, amikor elájultál az utcán? Akkor az agyad ide hozott téged a tudatalattidba. Van még olyan dolog, amin nem léptél túl.

Margaret elmosolyodott. Még most sem volt képes elhinni, hogy ez tényleg igaz.

– Na jó figyeld – Ellie felkelt az ágyról és becsukta a szobának az ajtaját. – Gondolj egy helyre, akármilyen helyre.

Maggie becsukta a szemét és erősen gondolkodott hova is szeretne visszamenni. Meg kinyitotta a szemét, Ellie kitárta az ajtót és nem a folyosót látták, hanem egy tájat. Margaret nem tudta mit mondjon. A szellő selymes érintését érezte az arcán és nem tudta megállni, hogy ne menjen ki. Egy dombtetőn álltak. Ez volt az ők titkos kis helye amikor még Ellie életben volt. Itt el tudtak zárkózni mindenkitől, ha valami baj volt.

– Azóta nem jártam itt mióta elmentél – szomorodott el Margaret.

– Nagyon hiányzik ez a hely és a veled töltött idő is – mondta Ellie. – Na gyere, mesélj el nekem mindent, ami történt veled – karolta át Maggie–t.

A lányok egyik helyszínről a másikra mentek, Margaret úgy mesélte el azokat a dolgokat, amikről Ellie lemaradt. Most végre bepótolhatták az elvesztegetett időt.

×××

Mindeközben a valóságban Violet – Margaret anyja – az éjszaka közepén kapott egy telefonhívást, hogy a lánya kórházba került. Azon nyomban fogta a kocsikulcsot és meg sem állt a kórházig. Miközben vezetett, Violet imádkozott, hogy nehogy őt is elveszítse. A kórházba érve kérdezte a recepcióst, hogy hova vitték a lányát, és már bent is volt a szobájában. Violet–nek megeredtek a könnyei, ahogy látta Margaretet feküdni az ágyban. Abban a pillanatban betoppant az orvos.

– Ki tudna jönni egy pillanatra? – kérdezte az orvos.

– Mi történt? – törölgette könnyeit Violet.

– Egy arra járó hölgy hívta ki a mentőket a lányára. Egyedül kószált a belvárosban. Elájult az utca kellős közepén.

– Tudja az okát?

– Megvizsgáltuk és nagyon magas a vércukorszintje, ami ugyebár a cukorbetegsége miatt van. Mivel alkoholt fogyasztott ez is nagymértékben rátett az ájulásra. Gondolom nem szedte a gyógyszereket, ami súlyos hiba.

– Mit tehetünk? – aggódott Violet.

– Margaretnek egy nagyon hosszú pihenésre van szüksége – nézte a papírokat az orvos.

– Mégis milyen hosszúra?

– Ezt nem tudjuk megmondani. Van, amikor pár hónap, de lehetnek akár évek is. Sajnos a kómánál ez nem megállapítható – közölte az orvos.

Violet a könnyeivel küszködött. Évekig? – gondolta magában. Tehetetlenül álldogált, nem tudott mit tenni. Ha várni kell, hát várni kell.

× × ×

Margaret épp a sírkövét mutatja meg Ellie–nek és azt meséli, hogy miért nem járt ide olyan sokszor.

– Nem rossz, de kidíszíteném a helyedben. Ígérd meg, ha visszamész, akkor festesz rá napraforgókat. Azok olyan szépek – kérlelte Ellie.

– Sírkőre festeni? Hát jó – ígérte meg Margaret.  – Tudod mit szerettem volna mindig? – kérdezte Maggie.

– Sétálni a Szaturnusz gyűrűjén – mondták ki hangosan egyszerre, és már fent is voltak a csillagok között. Ahogy sétáltak, úgy forgott alattuk a karika. Senki se vehette el tőlük azt a pillanatot. Az az egy pillanat többet ért számukra, mint bármi más. Azt kívánták, bárcsak így maradhatnának, bárcsak ott maradhatnának örökre.

– Tudom mire gondolsz, de nem maradhatsz itt örökre –mondta ki hangosan Ellie.

– Miért nem? Itt minden sokkal jobb. Ott vagyunk, ahol akarunk, azt csinálunk, amit akarunk és itt vagy te is – mondta Margaret.

– Anyáéknak szükségük van rád és Angelának is – Ellie megállt, odafordult a húgához és folytatta. – Figyelj, megadatott neked olyan valami, ami senkinek se. Elbúcsúzhatsz.

Margaret boldogan pillantott a nővérére. Eljött az idő, hogy végleg elbúcsúzzon tőle. Mind a ketten könnyes szemmel borultak a másik nyakába.

– Annyira szeretlek – suttogták egymásnak.

 – Már most hiányzol – nevetett Maggie.

– Te is hiányozni fogsz. Mindig veled vagyok – mondta Ellie. – Felkészültél?

– Mire? – kérdezte Margaret, és ahogy ezt kimondta Ellie lelökte őt a Szaturnusz gyűrűjéről, bele a nagy semmibe. Margaret csak zuhant a sötétségbe, amíg fényt nem látott maga előtt.

×××

Zavartan és kialudtan kelt fel. A bejövő fény az ablakon irritálta Maggie szemét. Egy kórházi ágyon találta magát hálóingben. Nem számított másra gondolta, hogy valaki megtalálja és beviszi őt a kórházba. Balra mozgást hallott. Lassan szó nélkül fordult oda, hogy megnézze ki van a szobájában. Háttal állt neki az illető. Hosszú hullámos feketés-méregzöld haján a nap sugarai játszadoztak. Meg se kellett fordulnia, hogy tudta Angela az. Bárhol felismerné, de miért ilyen színű a haja? A virágokat igazította meg az asztalon, napraforgók voltak. A lány hátrafordult felébredt barátnőjére, és azonnal letámadta.

– Ohh, te jó isten Maggie – annyira megörült neki, hogy Margaret nyakába ugrott. – Nem akarom elhinni, hogy tényleg felébredtél. Úgy sajnálom, hogy elengedtelek akkor egyedül, nem kellett volna. Anyukád jól lecseszett másnap érte, még mindig bűntudatom van. Azt hittem sose kelsz fel – könnyeztek be a szemei.

– Micsoda? Csak egy éjszakára voltam kiütve – ült fel az ágyra Maggie.

Angela zavarodott tekintettel nézett Margaretre.

– Maggie, ne viccelj. Az ájulásod óta eltelt több mint egy év.

Margaretnek kitágultak a szemei. Jól hallotta mit mondott Angela? Egy éve fekszik kómában? Majd egyszer csak rájött. Rájött arra, amit a nővére nem mondott el neki.

– Ott máshogy telik az idő – suttogta maga elé.

– Micsoda? – kérdezte Angie.

– Semmi. Anyuék?

Abban a pillanatban ahogy kimondta ezt, betorpant az anyja egy csokor virággal. Mikor meglátta, hogy Margaret felkelt, még a virágcsokor is kiesett a kezéből. Megölelte és megpuszilta egyetlen lányát. Sok mindent kell mesélniük, hiszen kimaradt egy év az életéből.

Teltek, múltak a napok és Maggie–nek még mindig nem fért a fejébe, hogy egy évig kómában volt. Amikor elmondták neki, hogy miért ájult el aznap, akkor jutott eszébe, hogy elfelejtette szedni a gyógyszereit. Annyi mindenre figyelt egyszerre, hogy nem gondolt a saját egészségére. Maggie megkereste azt a hölgyet, aki megmentette őt és egy hatalmas ajándékkosárral köszönte meg amit érte tett. Ellie ajtaja többet nem volt bezárva. Ahogy megígérte, elment a nővére sírjához, és napraforgókat festett rá, így végre örülhet. Sokkal többször látogatta meg Elliet mint korábban és Margaretnek is jobb kedve lett ettől.

Egyik nap Maggie megkereste az iskola pszichológust Mrs. Bakert.

– Valamit el kell mondanom, ami még senkinek sem mertem, mert félek, őrültnek néznek. Reméltem, hogy magával beszélhetek erről – titokzatoskodott Maggie.

– Hogyne, mondd csak nyugodtan – érdeklődött Mrs. Baker.

– Minden azon a napon kezdődött, amikor a legjobb barátnőmmel elmentünk irodalom órára.

×××

Öt évvel később Margaret Evans egy májusi napon elégedettséggel és büszkén nyomta le a pont gombot a billentyűn, ugyanis a disszertációja a tudatalattiról végre befejeződött.

Kocsis Luca: Tudnom kellene

Viták közepette sokszor kérdezted, szeretlek-e.
Hogy szeretlek-e?
Ahhoz tudnom kellene például, 
hogy a kávédat cukorral és tejjel iszod.
Vagy, hogy amikor igazán nevetsz 
látszódnak a ráncok a szemed szélén.
Tudnom kellene, hogy ha valami nem sikerül,
dühös leszel és magadat okolod.
Ahhoz tudnom kellene,
hogy apróságokkal is fel lehet téged vidítani.
Vagy tudnom kellene,
hogy amikor kimondom neked az érzéseimet,
elérzékenyülsz és zavarba jössz.
Ahhoz tudnom kellene,
hogy csak velem vagy igazán boldog,
és legszívesebben velem lennél állandóan.
Tudnom kellene,
hogy ha nem köszönök el este tőled,
akkor nehezen tudsz elaludni.
És még sok minden mást is tudnom kellene.
Hogy szeretlek-e?
Ahhoz ezeket tudnom kellene.
Tudnom kellene.

Pál-Nagy Barnabás: Mindig kérdezik

Mindig kérdezik, hogy túlléptem-e rajtad?

A közös emlékeket a szívemben hagytad,

életemben először boldog lehettem,

irántad az érzéseim sem feledtem.

Újra azt érzem, hogy őrülten hiányzol,

a hiányod öl meg igazából.

Gyilkolnak a gondolataim, bár ne lennék.

Csalódást okoznék bárkinek, ha elmennék?

Szerettelek, és törődtem veled,

de te a boldogságot már másban leled.

Idővel talán elmúlik ez az érzés,

de most csak tagadom, ha jön ez a kérdés.