SZC logo

Soproni Szakképzési Centrum

OM kód: 203051/014 | 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

Intézmény logo

Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokÓRARENDKRÉTA

Projektek

Életmentő pont pályázat

Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) az Egészségügyi Minisztérium megbízásából mintaprogramot hirdetett eszközbeszerzésre a laikus életmentés képzéséhez, az eszközök használatát szolgáló oktatáshoz vissza nem térítendő támogatás formájában, valamint a hirtelen szívhalál bekövetkezése esetén az újraélesztéshez használt külső fél automata defibrillátor nyilvános helyen való kihelyezésére, üzemeltetésére, azaz életmentő pont létrehozására.

Céljuk az volt, hogy az iskolákban létrehozzanak a hirtelen szívhalál mérsékléséhez szükséges, ismeretekkel rendelkező oktatói hálózatot, az erre vállalkozó tanárok bevonásával. A kiképzett pedagógusok a jövőben elsősegély nyújtási ismeretek oktatásának keretében folyamatosan adják tovább az ismereteket a diákok számára.

Iskolánk a pályázaton 1 384 000 forint támogatást kapott. Intézményünk vállalta, hogy létrehozza az életmentő pontot, s ehhez beszerzi a szükséges eszközöket, illetve legkevesebb 6 tanárt kiképez a félautomata defibrillátor használatára, és a tanfolyamon elsajátított tudást 2009. december 31-ig 140 tanulónak továbbadja.

Az eszközök a nyár folyamán beszerzésre kerültek. A program megvalósításához tíz pedagógusunk 8 órás életmentő tanfolyamon vett részt, amelyet dr. Erdélyi Miklós a soproni mentőállomás vezetője és Köcse Tamás Vas megye vezető mentőtisztje tartott.

A tanfolyamon részt vett pedagógusok:

  • Ácsné Kovács Éva
  • Horváth Rita
  • Kecskés Gáborné
  • Simon Zita
  • Schaller Tamás
  • Tátrai Krisztina
  • Tóthné Csabay Erika
  • Tóthné Fekete Laura
  • Voleszák Ferenc
  • Voleszák Zoltán

A Kisalföld című újságban megjelent cikk:

Életmentő készülék két soproni középiskolában

2009. 09.18.

Sopron - Életmentő pont létrehozására nyert támogatást két soproni középiskola. A defibrillátor kezelését és az elsősegélynyújtást profi mentőktől tanulják a pedagógusok.

A Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium Tóthné Csabay Erika védőnő kezdeményezésére beadta pályázatát az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet és az Egészségügyi Minisztérium programjára és 1.384.000 forint támogatást nyert.

Az iskola vállalta, hogy létrehoz egy életmentő pontot, ehhez beszerzi a szükséges eszközöket, legkevesebb hat tanárt kiképez a félautomata defibrillátor használatára, és a tanfolyamon elsajátított tudást december 31-ig legalább 140 tanulónak tovább is adja. A tanárok profiktól tanulhatnak: a nyolcórás tanfolyamot dr. Erdélyi Miklós soproni mentőorvos és Köcse Tamás szombathelyi mentőtiszt tartja szombaton.

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola portáján szintén defibrillátorral felszerelt életmentő pontot hoztak létre, ők is a stratégiai kutatóintézet és a minisztérium közös pályázatán nyerték a támogatást. Az iskolában öt alkalmazottat, valamint 130 diákot képeznek ki a defibrillátor használatára. A defibrillátor az intézmény nyitvatartási ideje alatt hétköznapokon reggel fél héttől este kilencig szabadon hozzáférhető. Azaz szükség esetén az iskola környékén élőkön is segíteni tudnak.


Partnereink

SZC logo

Soproni Szakképzési Centrum


Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium

9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

Telefon: +3699312779

E-mail: svk@svk.hu

OM azonosító: 203051/014


2024Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium